2016. szeptember 29., csütörtök

Ady Endre versei


A HORTOBÁGY POÉTÁJA


Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

A TISZA-PARTON


Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

LELKEK A PÁNYVÁN


Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.

Ha láttok a magyar Mezőn
Véres, tajtékos, pányvás ménet:
Vágjátok el a kötelét,
Mert lélek az, bús magyar lélek.

Az „Új versek” teljes anyaga:

http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek01.htm

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,

Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,


Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Nézz, Drágám, kincseimre

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.


Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.


Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.


Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gúnyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.


Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.


Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

A Nincsen himnusza
A Hajnal nem ragyogó,
Az Éj fehéren lebben,
Az Isten nem jóságos,
Az Ördög nem kegyetlen.
A Nyár fagyos jégverem,
A Tél hevitő hőség,
Piros virág a Bánat
S fekete a Dicsőség.
Bivaly-fekete a hó,
Fehér a szurok korma,
A Van csak egy rossz álom
S a valóság a Volna.
A Halál nagy dáridó
S kis stáció az Élet,
A Bűn szebb az Erénynél
S legszebb Erény a Vétek.
A méz maró keserű
S édes ize a sónak,
A Ma egy nagy hazugság
S az igazság a Holnap.
Nincsen semmi, ami van,
Egy Való van: a Nincsen,
Az Ördög a rokonunk
S ellenségünk az Isten.
(Az Úr Illésként...)

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.


Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsucsain
Porzik szekerük és zörög.


Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.


Szivük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

Menekülés az Úrhoz

Be szép a régi kép, a tiszta,
Be szép volt a világon élni,
Be szép volt az a lázadó,
Mégis uras, szent Össze-Vissza.


Imádkozni is tudtunk néha,
De mindenképp Istené voltunk,
Nem-akartan és nem-tudón
Legbőszebb óránk se volt léha.


Be szépeket elhittünk akkor
És a Poklot hogy elfeledtük
És most a Pokol muzsikál:
Fülünkben száz és szörnyű akkord.


Megszakadt szép imádkozásunk,
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.


Imádkozzunk, hogy higyve higgyünk:
Van Isten, de vigyáz Magára,
Van Isten s tán éppen olyas,
Kilyenekben valaha hittünk.


Adjuk Neki hittel magunkat,
Ő mégiscsak legjobb Kisértet,
Nincs már semmi hinnivaló,
Higgyünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.


Mert ő mégis legjobb Kisértet
S mert szörnyüséges, lehetetlen,
Hogy senkié vagy emberé
Az Élet, az Élet, az Élet.

Ady EndreAdja az Isten

Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.


Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.


Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.


Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Ady Endre versei


A HORTOBÁGY POÉTÁJA


Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

A TISZA-PARTON


Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

LELKEK A PÁNYVÁN


Kipányvázták a lelkemet,
Mert ficánkolt csikói tűzben,
Mert hiába korbácsoltam,
Hiába űztem, hiába űztem.

Ha láttok a magyar Mezőn
Véres, tajtékos, pányvás ménet:
Vágjátok el a kötelét,
Mert lélek az, bús magyar lélek.



Az „Új versek” teljes anyaga:

http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek01.htm

Ady Endre

Életrajzi vázlat

1. Szül.: 1877., Érmindszent (Szilágy megye) – Ady Lőrinc, Pásztor Mária
2. Iskolái: Nagykároly, Zilah, Debrecen (jogi tanulmányok)
3. Újságíró: Debrecen, Nagyvárad (Nagyváradi Napló) – verseskötetek
4. Léda (Diósyné Brüll Adél) – Párizs
5. Újságíró: Budapesti Napló
6. 1906.: Új versek
7. 1908.: Nyugat – főmunkatárs, barátsága Móriczcal
8. 1914-18.: háborúellenes írások
9. Csinszka (Boncza Berta)
10. Halála: 1919.

2016. szeptember 19., hétfő

A Nyugat

A Nyugat, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb folyóirata, szellemi és irodalmi műhely, kiváló művek alkotói fóruma volt.



1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten.
Jellemző volt rá a nyitottság, a sokféleség, a humanizmus. Teret engedett a modern irodalmi törekvéseknek is. Nem politizált.
Nevében is vállalt célja a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, az epigonizmus ellenében.
(Epigonizmus: alkotói önállótlanság, másodlagosság. A múlt század második felének népnemzeti költőiskoláját az epigonizmus jellemezte.)
Nagy hatású folyóirat volt, pedig néhány száz példányban jelent csak meg.

Szerkesztői: Osvát Ernő, Ignotus, Fenyő Miksa, Móricz Zsigmond, Babits Mihály.

Nemzedékei:

I. nemzedék:
Ady Endre, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Krúdy Gyula, Szép Ernő.

II. nemzedék:
Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Tamási Áron

III. nemzedék:
Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Vas István, Ottlik Géza

Linkajánló: http://nyugat.oszk.hu/

Illyés Gyula: Bartók (részlet)


Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.

Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már…

Három idézet a XX. század irodalmához

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres és ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét,
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

(Ady)


Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

(Radnóti)


Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

(József Attila)

Picasso: Guernica







Guernica (Guernica)
Művész
Pablo Picasso (1937)
Típus
olaj, vászon
Magasság
349 cm
Szélesség
776 cm
Múzeum
Museo Reina Sofia
Település


A Guernica Pablo Picasso egyik festménye. A spanyol polgárháborúban 1937. április 26-án, a német és olasz harci repülőgépek által bombázott, Spanyolországban, Baszkföldön található Guernica település elleni támadásra válaszul készítette a művész. A spanyol republikánus párt bízta meg Pablo Picassót a freskó elkészítésével, amely az 1937-ben Párizsban megrendezett Világkiállításon Spanyolországot képviselte.
A Guernica bemutatja a háború borzalmait, valamint azt, hogy az áldozatok többnyire részben, vagy egészben ártatlan civilek. E mű általánosságban véve a háborúellenesség szimbólumává vált, mivel örökérvényűen örökíti meg a háború borzalmait, valamint a béke iránti vágy egyfajta megtestesülése. A festményt világszerte bemutatták rengeteg múzeumban, aminek köszönhetően széles körökben ismertté vált. E körút során kapott nemzetközi visszhangot a spanyol polgárháború.
A festmény
A Guernica szürke, fekete és fehér színeket tartalmazó freskószerű olajfestmény. Magassága 3,5 méter, míg szélessége 7,8 méter. A festményt ma a madridi Museo Regina Sofia múzeumban lehet megtekinteni. Picasso célja a festmény elkészítésével az volt, hogy felhívja a világ figyelmét a spanyol polgárháború idején Franco tábornokot támogató németek és olaszok által lebombázott spanyol település, Guernica végzetére. Picasso a festményt 1937 júniusának közepére fejezte be. Picasso e freskó méretű festményt legelőször a párizsi Világkiállításon mutatta be 1937-ben, majd ezek után több másik helyszínen is kiállításra került a mű. A san franciscói Művészetek Múzeuma tette először a nagy nyilvánosság számára is látogathatóvá a mű kiállítását ahová ingyenesen lehetett bejutni. A tárlat augusztus 27. és szeptember 19. közt volt látogatható. Ezután a New York-i Modern Művészetek Múzeuma állította ki 1939 november 15. és 1940. január 7. közt, amely tárlat címe: Picasso 40 évnyi művészete. A kiállítást Alfred H. Barr (1902-1981) szervezte meg a chicagói Művészeti Intézettel karöltve. A kiállításon a művész 344 műve volt látható, valamint a Guernica című festmény és a róla készült tanulmányok is.
A Guernica szenvedő embereket és állatokat, valamint az erőszak és a káosz által lerombolódó épületeket mutatja be. Nagyvonalakban a kép jelenete egy szobában játszódik, ahol egy széles szemű bika áll egy gyermekét gyászoló édesanya felett, akit a karjaiban tart. A kép közepén egy ló haláltusáját láthatjuk, miután egy lándzsa, vagy dárda keresztülhatolt a testén. A ló tátongó sérülése áll a kép középpontjában. két rejtett kép is felbukkan a ló mellett a Guernica című képen: Egy emberi koponya, amely a ló hátán fekszik, illetve egy bika tűnik fel a kép alsó részén, amint felökleli a lovat. A bika farka egy lángoló képet formáz, ahonnan füst buggyan elő, amely úgy tűnik elő, mintha egy ablak volna, ahogyan a festő szürke színnel körbevette ezt. A ló alatt egy halott, szemmel láthatóan megcsonkított katona holtteste hever; akinek kiszakadt karjában egy törött kard található, ott, ahol a virágok nőnek. A katona kinyitott tenyerében egy stigma található, amely Jézus Krisztus mártírhalálára való utalás. Egy villanykörte világít meg egy ördögien gonosz szempárt a szenvedő ló felett. Picasso ezzel a villanykörtével az ennek spanyolhonban elterjedt elnevezésén keresztül (bombilla), mintegy szimbolikusan utalt a pusztító harcieszközökre, amelyek veszélyt jelentenek a társadalom egészére. A lótól jobbra fent egy megrémült asszony alakja bukkan fel, aki mindezen jelenetnek a szemtanúja, aki úgy néz ki, mintha valahogy bekerülne, bejutna a szobába, ahol mindez történik. Kezében egy tűzzel világító világítótestet tart. A tűz fénye viszonylag közel került a pusztítást szimbolizáló villanykörtéhez, mintegy felcsillantva a remény halvány fénysugarát e szörnyűségek közepette. Szintén jobboldalról egy a villanykörte fénye által elvakított női alak néz egyenesen a villanykörte fényforrásába. Tőrök vágják le a bika, a gyászoló asszony és a ló nyelvét. Egy polcon feltűnik egy - feltehetően - galamb is, amely a pánikba esett bika felett található. A kép jobb szélén egy alak látszik, akit a lángnyelvek fenyegetnek oldalról és fentről. Egy sötét fal és egy nyitott ajtó jelképezi a jobb sorsot.

A mű magyarázatai, értelmezései
A mű értelmezései sok esetben egymásnak szöges ellentétei. Ez többek közt a festmény két legjelentősebb alakjára, a lóra és a bikára is igaz. Patricia Failing művészettörténész véleménye szerint a ló és a bika azért kapott ekkora hangsúlyt, mivel mindkét állat jelentős szerepet tölt be a spanyol kultúrában. Picasso bizonyára azért használta e két jelképet, hogy az idők során többféle szerepekben tűnhessenek fel. Éppen ezért a ló és a bika értelmezése és magyarázatai rendkívül eltérőek. Mikor a nyomásnak engedve Picasso választ adott e kérdéskörre, azt felelte: "A bika, az bika és a ló, az pedig ló... Ha jelentéssel akarják felruházni festményeim bizonyos elemeit, hát tegyék, de az nem biztos, hogy az a jelentés lesz, amire én gondoltam. Azok az ötletek és következtetések, amelyeket önök ezáltal kapnak, ösztönösek és tudattalanok. Én azért festek, hogy festhessek. Én a dolgokat úgy festem meg, ahogyan azok vannak. "

Forrás: Wikipédia

A XX. századról

Az értelmetlen pusztítás („overkill”), fajgyűlölet, népirtás, természetrombolás; a tévhitek, „ordas eszmék” kora. A balsors százada. Az „ember embernek farkasa” százada


Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

(Radnóti Miklós: Töredék)


Lásd még: Beatrice: XX. század

„Néhány” borzalom, amely a magyarságot is tragikusan érintette:

- I. világháború
- bolsevizmus – Tanácsköztársaság
- Trianon – Magyarország borzalmas és szégyenletes megcsonkítása
- gazdasági világválság (3 millió magyar kivándorlása)
- náci fajelmélet
- két őrült, akik elmegyógyintézetté tették Európát: Hitler és Sztálin
- II. világháború
- Szállasi-rendszer
- magyar holokauszt: 600 000 zsidó származású magyar elpusztítása
- orosz megszállás
- „malenykij robot” (magyarok kényszermunkára hurcolása)
- kommunista rendszer bevezetése
- a félelem és ostobaság korszaka
- kitelepítések (több százezer magyarországi német is áldozatává válik)
- az államvédelmi rendőrség rémuralma („csengőfrász”, recski munkatábor)
- nemzeti, nemzetiségi és szakmai, művészeti értékeink romlása
- a személyiség leépülése
- a hazugság mindennapi gyakorlattá válik
- 1956: a forradalom és szabadságharc leverése, megtorlások
- Kádár-rendszer: gulyáskommunizmus („Ha meg akarod tömni a bendőd, befogod a pofádat!” vagy: „A húsosfazék körül jól elvagyunk!”)

Magyarország társadalmi helyzete a XX. század elején:

Felemás fejlődés, félfeudális társadalom:

nemesség <-------> polgárság

(A nemesi társadalom részben tovább él, a polgárság önmagában nem elég erős a hatalom gyakorlására.)
A falvak a városokhoz képest igen elmaradottak: „vidéki Magyarország”

vidék <-----> városok

(Lásd Ady: A téli Magyarország, A Hortobágy poétája, A Tisza parton)

Kultúra:

- Nyüzsgő kulturális élet a városokban, kávéházi élet, színházak, újságok, folyóiratok…
- A XIX. század végére jellemző epigonizmust elsöpri a Nyugat irodalmi „forradalma”. (Epigonok: Petőfi és Arany költészetét utánozzák, eredeti gondolatok és stílus nélkül.)

Nagy Feró (Beatrice): XX. század




Magyar vagyok, magyarnak születtem,
Árulók és gonosztevők uralkodtak felettem,
Hová sodor a szél, tizenhatmilliót?
Utálom az egész XX. századot!

Mi jöhet még, nem tudom,
Olyan, mint egy rémálom.
Ott, ahol a part szakad,
Kilencszázötvenhat.
Ó, mondd, Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd, meddig tart ez még?

Dicsőséges fehér terror,
és a recski haláltábor!
Dachau és Szibéria,
Trianon és Don-kanyar,
Ó, mondd, Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd, miért van ez?
És mondd, meddig tart ez még?

Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
ZSEBRE VÁGOTT minket a történelem!

Dicsőséges fehér terror,
és a recski haláltábor!
Vasfüggöny és vörös terror,
Hárommillió kitántorgó.
Ó, mondd, Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd, miért van ez?
És mondd, meddig tart ez még?

Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
ZSEBREVÁGOTT minket a történelem!

Mi jöhet még, nem tudom,
Olyan, mint egy rémálom.
Ott, ahol a part szakad,
Kilencszázötvenhat.
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd, miért van ez? És mondd, meddig tart ez még?

Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
ZSEBRE VÁGOTT minket a történelem!